2009/10/28

Fleur De Lis - Elephant


Végreeeeee ! Készen vagyok :) Nehéz szülés volt ugyanis egész nyáron 1-et sem böktem nem csak ebbe semmibe sem. De a vége annál jobb 3 óra alatt befejeztem mert csak a képkeret kontúrja hiányzott. Nem tudom mikor de folytatom majd a sorozatot ugyanis a nappalim afrikai lesz egyszer és csak ebben a stílusban lesznek ott képek. Tessék haladni a zsiráffal meg a tigrissel lányok hagy nézzem meg milyen lesz együtt majd :)

2009/10/19

African woman - kis haladás

Haladtam egy kicsit a képpel a nyaka felé:



Szeretem hímezni, csak kevés időm van rá :(

Megmutatom az első afrikai hangulatú nagy munkámat, ami már az otthonunkat díszíti:

2009/10/14

tájkép

Szervusztok!

Igaz lassan, de elkészültem. Mosva vasalva várja a párját.

Szép napot nektek!

Katha

2009/10/08

Első bejelentkezés - Bnorka

Sziasztok!

Köszönöm Heninek a meghívót és Delfikének, hogy idetaláltam hozzátok. Én is nagyon szeretem az afrikai mintákat, korábban már hímeztem is azokból a táncos képekből, amiken Delfike dolgozik. Most az eddigi legnagyobb munkámba fogtam bele: az Afican woman képpel fogok itt köztetek szorgoskodni. Jelenleg így állok:


Már látszik, hogy a kép melyik részén dolgozom :)